A hireseg

Ebben a templomban sok neves és nevezetes embert kereszteltek meg az évek foiyamán, ezek közül - mai szemmel nézve - a leghíresebb Johnny Weissmüller, a kiváló úszóbajnok, a Tarzan filmek főszereplője volt. Nevét az egész világon ismerik, filmjeit a mai napig is vetítik.

Bár Tarzan figuráját több ízben is megfilmesítették, a szakértők állítása szerint az ő alakítása volt a legsikerültebb. Róla és családjáról egy időben mesék és legendák keringtek, ezeknek tisztázásához tudnunk kell, hogy Freidorfon a század elején két téglagyár működött, amelyek vonzották a környékbeli falvak szegényeit, akik idevándoroltak munkát és megélhetést keresni. Így jött Freidorfra a varjasi születésű Weissmüller Peter is, aki a téglagyárban kapott napszámosi állást. Később megnősült, felesége helybeli lány volt, neve Elisabeth Kersch. Ebben a családban született 1904. június 2-án az a gyerek, akit három nappal később, június 5-én ebben a templomban kereszteltek meg. A keresztségben a János nevet kapta, míg odahaza természetesen Hansi névre haligatott... Ezekben az években sepert végig Európa államain a kivándorlási láz. Ez elérte a Weissmüller családot is, amely megunva a nélkülözést, szegénységet, néhány év múlva az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt ki. Chicagóban telepedtek le, ahol már több freidorfi család is élt. A kicsi Hansiból csakhamar Johnny lett. Az iskolában derült ki, hogy igen jó úszó, valóságos úszó-fenomén, akiről azt állították, hogy "úgy úszik, akár egy hal". Egyik verse nyt nyerte a másik után, húsz éves korától négy olimpiai aranyérmet nyert. Világraszóló sikereire csakhamar a hollywoodi filmgyárak is felfigyeltek és Tarzan szerepét bízzák rá. A film hatalmas siker lesz, amely után még l8 Tarzan-film készült el. Mai napig felejthetetlen jellegzetes Tarzan-kiáltása, amely végigkíséri ezeket a filmeket. A mai gyerekek is játék közben sokszor ezt a kiáltást hallatják... Filmjei révén Johnny Weissmüller korának egyik leggazdagabb embere lett. Ahogy nőtt a hírneve, úgy változott az életrajza, származása is. Kezdetben azt állította - bizonyára szégyellve szerény eredetét - hogy Ferenc József császár egyik tengerésztiszţjének a fia. Egy másik állítás szerint Münchenben szüietett volna. A Brockhaus-iexikon Chicagót jelöli meg szül etési helyeként. Hogy még zavarosabb legyen a dolog, egyik életrajzírója Pennsylvania államot jegyzi születése helyeként, azt az államot, ahová szülei Chicago után átköltöztek. Azt is lejegyzi, hogy születésekor a bébi 5 kg-os volt, ezáltal is növelve a körülötte kialakított meséket, legendákat. A tények azonban magukért beszélnek, a freidorfi plébánia tulajdonában van az a keresztelési anyakönyv - természetesen magyar nyelven vezetve - amelyben fekete-fehéren ott állnak bejegyezve születési adatai, szüleinek és keresztszüleinek neve, foglalkozása. Mindezt aiátámasztják az itteni idős emberek és a freidorfi rokonok visszaemlékezései, amelyek leszármazottjai még ma is Temesváron élnek.

Johnny Weismüllernek, híres, jóképű és gazdag emberként, igen nagy sikere volt a nők körében. Ötször volt megnősülve, állítólag Greta Garbóval is kapcsolata volt. Fényűző, költekező életmódot folytatott, amely végül is szegénységbe taszította. Előbb sporitanárként, majd egy Las Vegas-i szálloda portásaként, végül dokkmunkásként tengette életét. Egy igen szegényes lakásban élte le utolsó napjait, csont és bőr állapotban, míg szomszédai be nem szállíttatták a kórházba, Acapulcóba. Ott halt meg 1984. január 20-án, 79 éves korában, szegényen, mindenkitől elhagyva. Róla jegyezték fel, hogy élete folyamán az úszásban 67 világcsúcsot döntött meg. Halála előtt egy évvel világszerte újból bemutatták filmjeit, hatalmas sikerrel... Ez lenne dióhéjban a leghíresebb freidorfi ember életének története, aki a föld egyik legismertebb embere lett, hogy aztán szegényen, betegen, kitaszítottan fejezze be életét. Ez maga is egy film története lehetne. Élete rendkívül tanulságos és önmagáért beszél: soha se forduljunk el Istentől, és ne feledkezzünk meg róla!

Freidorf nemcsak Johnny Weissmüllerről híres. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik jelentős epizódja is e településhez kapcsolódik. A Temesvárt - amelynek katonai vezetősége hűségesen kitartott az osztrák császár mellett - sikertelenül ostromló magyar seregek itt, Freidorfon vertek tanyát. Vezetőjük, Bem József tábornok a paplakban rendezte be főhadiszállását, míg tisztjei, közöttük szárnysegédje, Petőfi Sándor a környező házakban laktak.

A mai freidorti parkban áll az az emlékmű, amely a 150 évvel ezelőtti pillanatot örökíti meg, amikor Bem József tábornok szárnysegédjét, a híres költőt, Petőfi Sándort őrnaggyá léptette elő. Az emlékműnél minden esztendőben március 15-én a kegyelet virágait, koszorúit helyezi el a hálás utókor, az itteni magyarság képviselője. A koszorúzási ünnepség után a megemlékezők felkeresik a freidorfi temetóben levő honvédsír-emlékművet is, nem feledkezve meg,  hogy itt nyugszanak azok, akik az ostrom során életüket áldozták a szabadsagért.

 

Nemrég a Németországban élő, innen kivándorolt egykori freidorfiak egyesülete anyagi hozzájárulásával egy emlékmuvet felújitották, az I. és a I1.  világháborúban elesett és innen deportált németek  emlékere. A temető jobb részen található emlékművet 1998. október 3-án szentelték fel, és a nagyszamú jelenlevő az elhunytak békés nyugodalmáért imádkozott.

 Az emlékműállítás egyben jelzés a kivándoroltak részéről, hogy bár több ezer kilométer választja el  őket Freidorftól, nem feledkeztek meg a szülőföldjükről, elhalt hőseikről, elődeikről sem...